AzsGrafiklab

Diy roadster - Egy marék szemétből '32 salt rod



Mivel már túl vagyok egy saját készítésű rodon, ami erdeményt is produkált (bemutató cikk), így azóta is többször gondolok arra, milyen jó mindent magamnak elkészíteni, megalkotni. Akartam mindig is egy kabriót, de túl drágák a makettek. Így magamnak készítettem el.

Első lépésként a tervezést kezdtem el. Töltöttem le pinewood szabásmitát, ami kb annyi, hogy hogyan készíts egy fadarabból autó kinézetű valamit. Ez alapnak megtette, de utána inkább én rajzoltam meg. A fejemben az volt, hogy alacsonynak kell lennie, így az alvázat is úgy terveztem.

Amik adottak voltak, azok a hátulra való teherautó-kerekek és az első normál méretű felnik. Találtam egy maradék Ferrari motorblokkot, így az erőforrás is megvolt. A motor és a gumik adták a támpontot. 

Az alváz és a karosszéria is maradék sztirollapokból készült. Az alvázat átfúrtam, ahogyan régen is megtették a súlycsökkentés és merevség végett.

Miután megvolt az alváz és lefestettem mindent, jöhetett a hűtő. A jól bevált fésűt használtam, a keret egy gumidarab. A fésűt - méretreszabása után - ezüstfilccel színeztem.

A motorblokk szintén adott volt, viszont nem volt megfelelő a kipufogó. Így forrasztócinből szabtam magamnak, a végeket egy aluminiumantenna-darab zárja.

A kábelezést az utp kábelből kivett szállal oldottam meg.

A beltérben régi winchester kábelt (utastér-takaró bőr), aluminium palackot (ajtóburkolatok), karóra alkatrészt (ajtóbehúzó kar), és toll alkatrészt (kormányrúd) használtam fel.

 A kaszni éleit vezetékből hajtogattam, majd felragasztás után festettem egybe őket.

Az első futóművet egyedileg építettem. A fényszórók egy VW bogárról érkeztek, tollkupakba ragasztva. Az első gumik eredetileg gumitömitések voltak.

Miután teljesen elkészült, Dentomin fogporral értem el a feltapadt só hatását. Vízzel elkeverve fogkeféről pergettem az autóra, a kerekeket beleforgattam.

Alapként egy deszkadarabot feketére festettem, majd hajlakkal lefújtam és erre is szórtam a porból. Egy kis tábla jelzi a helyszínt (Bonneville), ami egy sztirollapból és egy műanyag csipesz feléből készült.

Pár kép a kész műről: 

Ha kérdéseid vannak, azt felteheted itt a kommentekben, vagy keress a facebookon: AZS Grafiklab

Örülök, hogy olvastál, várd a következőt! ;)

Zsolti

Tovább
0

9+1 TIPP a makettedhez, modelledhez



Összegyűjtöttem nektek 10 egyszerű fogást, jó ötletet, amit alkalmazva Ti is szebbé, egyedibbé tehetitek makettjeiteket. A legjobb az egészben, hogy nem kell hozzájuk semmi különleges hozzávaló, minden körülöttünk van.

1. Defektes, leeresztett gumi

Sokáig kerestem a módját, miként tudnám visszaadni a már 10 éve kert végében hagyott verda kerekeinek designját. Sokan mást is használnak, például melegítik és fogóval összenyomják. Nekem a képen látható variáns jött be nagyon. Kivágsz az oldalfalak mentén egy cikket, ragasztózod, rányomod egy műanyag lapra. Amikor megkötött a ragacs, körbevágod a müanyag lapot, fested és készen is vagy. :)

Nekem már többször bevált és ezek után is alkalmazom majd.

2. woody kasztni

Már régóta motoszkál a gondolat, hogy kellene egy woody verda. A képlet nagyon egyszerű. Maszkolószalaggal leveszed a méretet. Ezt felviszed egy balsafa lapra és kivágod, majd a helyére ragasztod. Keretként más tónusú fát használnék, az éttermi fa hústű kiváló lehet.

3. Kéttónusú festés kiemelése

Ha már megvan az alapszín, kimaszkoltad a verdát és lefestetted a másik színnel is, könnyen látványosabbá teheted, ha kontúrvonalat is használsz. Bármilyen színű alkoholos tűfilc jó lehet.

4. Ablakélek festése

Sokszor jártam úgy, hogy megfolyt a festék, bekoszoltam belülre, vagy kívül a kasznira a festékkel. Pedig csupán az ecsetet kell máshogyan használni. Jól jött volna az elején ez a tipp. :)

5. Ajtók kivágása

Na ez egy mókás dolog. Nem igazán mertem belefogni, addig, míg nem találtam a makettek között egy olyat, amire azt mondtam: ha elrontom, sincs baj. A lényeg, hogy egy erős fényforrással átvilágítod a müanyagot. Belülről kezded és kívülről fejezed be, óvatosan.

Egy gasser építésekor próbáltam ki először, nem rossz, bár nagyon stresszeltem, hogy elrontom majd. :)

6. Segédkeret egyszerűen

A gyorsulási versenyeken a nagyon erős tuningvasaknak plusz támaszték kell, mivel olyan sok a lóerő, hogy startoláskor akár a tetejükre is fordulhatnak. A keret ezt előzi meg, nem engedi, hogy túl magasra emeljék a hátsókerekes verdák az orrukat. Ha méretpontosat akarsz, de nehéz lemérni a helyét, csak egy kockás füzetre van szükséged (tudom, négyzetrácsos). :)

7. Kerékjárati ív nagyobb gumikhoz

Ha te is az az átalakítós tipus vagy, akkor már biztosan belefutottál abba a nehézségbe, hogy nem fér be a nagyobb kerék az eredeti helyre. Hát csinálj újat!

8. Gumifeliratok festése

Próbáltam már én is 3nullás ecsettel, filctollal, de mindíg befolyt valahova a festék ahová nem kellet volna. Mostmár tudom, hogy nem kell egyéb mint egy pecsét gumidarabja. Ha az nincs jó a radír is.

9. Saját weathering porok

Már jópár cikkben előkerült, de ismét le kell írnom. Nagyon olcsó és megtévesztésig hasonlít a drága effektporokra: a pasztellkréta. Lereszelve is tök jó, bár én a szikémet szoktam használni. Hosszanti irányban lefelé húzom a pengét a kréta oldalán. Óvatosan, nem kell nagyon erősen nyomni, mert hamar törik.

Kép forrása: Pinterest

+1. Kerékjárati ív átalakítása

Nem csak befelé, hanem kifelé is szélesíthetsz a kerékjáraton. Bevagdosod, és kihajtod. A végén kitömítőzöd és csiszolhatod. Így megmarad az eredeti vonalvezetés.

Mondjuk én a szűkös eredeti kerékjárati ívet nagyobbra vágtam, majd egy Finlandiás üveg kupakzáró műanyag karimáját ragasztottam be és azt dolgoztam egybe pillanatragasztóba szórt szódabikarbónával. Azt is lehet ugyanúgy csiszolni száradás után.

Remélem segítettem pár sorstársamnak. 

Örülök, hogy olvastál, várd a következőt! ;)

Zsolti

Rajzolt képek forrása: scaleautomag.com

Tovább
0

Az elhagyatott ’56 Chrysler dioráma – II. rész



azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Mai cikkemben eljutunk a teljesen befejezett állapotig. Amint azt az előző cikkben ígértem ma a rakteret, a belteret és a környezetet mutatom be.

Raktér

Ezzel kezdem, mert ez csak pár apróság, így gyorsan túl leszünk rajta. :) A csomagtérből hiányzott az eredeti burkolat, egy félbevágott kerék volt középre beragasztva. Kivágtam egy hasított bőr darabot, ami illett az üres helyre. Papírra nyomtatott régi kólás rekeszt ragasztottam balsafa darabokra – ez adja a ládikát, melyben egy tollból származó rugó kapott helyet. A hasított bőrt víz és pasztellkréta por keverékével koszoltam be. Ezután a faleveleket hajlakkal fixáltam, ami szárított petrezselyemzöld.

azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Beltér

A padlón pillanatragasztóba szórt homokot használtam. Ez azért jó, mert lefestve a padlószőnyegekhez hasonló textúrát ad. A tető vinyl burkolatának színével megegyező színűre festettem a padlót. Első ülések hiányában kivettem a hátsót, majd ezt helyeztem előre. A hátlapot egy szortimenter doboz belső elválasztó műanyag lapjából készítettem. A hátsó (illetve most már első) ülésen szintén alkalmaztam a maszkolószalagot. Méretre vágtam, majd benyomkodtam az összes eredeti résbe, ezután ugyanazt a vörös színt használtam, mint a tetőnél és a padlónál.

azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Száradás után szikével szakadásokat vágtam bele, melyeket ragasztó és homok keverékével tömtem be, hogy lemodellezzem a szivacs matériáját. A hátsó ülés helyét egy nyakkendő belső merevítő len anyagával vontam be. Az oldalsó ajtóburkolatokat, műszerfalat és kormányt víz és bézs pasztellkréta por keverékével weatheringeltem. Néhány kinyomtatott újságpapír, plakát, doboz és cigis doboz adja meg az autentikus „otthagyott autó” életérzést. A tető belső kárpitját egy leszázalékolt munkásnadrágom farzsebének anyagából készítettem, melyet szikével vagdostam be és a jól bevált pasztellkréta por + víz elegyével koszoltam össze.

azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Az utas oldali törött szélvédőt igazi üvegből készítettem. Az egyik oldalára celluxot ragasztottam, majd a másik oldalról egy pontozó és egy kalapács segítségével betörtem. 

Környezet

Alapként egy régi műszőr takarót vetettem be, aminél akrilfestékkel színezve értem el a dús fűpamacsok hatását, de erről részletesen ITT olvashattok. Miután elkészült a fűtakaró, ragasztópisztoly segítségével a fa talapzatra ragasztottam.

azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Az autó körül elhelyezett fém reklámtáblák fotópapírra nyomtatott logók, amiket 0,33-as alumínium kólás dobozok darabjaira ragasztottam. A rozsdásítás itt is a már megszokott módon történt: pasztellkréta por + hajlakk. Növények. Hát igen, megint a "ne dobjunk kis semmit" elvén, az egyik nap az erkély balkonládájából kiástam pár kiszáradt növényt. Köztük volt egy tarkalevelű kecskerágó is. Amint kiástam, láttam, hogy a törzse akár egy igazi fáé. Csak kicsiben. Így nem volt kérdés, mi lesz belőle. A tözs adott volt, de a lombot meg kellet csinálni. Egy ékszertartó doboz párnácskájából szedtem ki a fehér vattaszerű anyagot. Ezt barna és világoszöld festékkel fújtam le. A törzsbe lyukat fúrtam és egy fém drótot ragasztottam bele. Ez a fixáláskor tartja a talapzaton a növényt.

azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Ezután a lefestett, megszáradt lombokat a törzsre pillanatragasztóval rögzítettem.

azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Amikor minden lomb a helyére került, jöhettek a falevelek. Szárított petrezselymet és oregánót használtam. Az első szép zöld, a második kissé fakóbb színű. Hajlakk segítségével fixáltam.

azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Ezután a kiásott növény gyökeréből is alkottam kisebb kúszónövényeket.

azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Ezzel ekészültnek nyílváníthatjuk diorámánkat, bár még azért lenne mit csinálni rajta. :) Mindig van egy újabb ötlet, amivel lehetne még egy kicsit cicomázni a művet. :)

azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Az utolsó képre kattintva galériát láthattok:

azsgrafiklab diorama handmade diy scalemodel weatheredmodels Chrysler abandoned barnfind

Örülök, hogy olvastál, várd a következőt! ;)

Zsolti

Tovább
0

Az elhagyatott ’56 Chrysler dioráma – I. rész



azsgrafiklab diorama diy abandoned miniatures barnfind diorama chrysler300b weathered models

Úgy gondoltam, hogy részletesen bemutatok nektek egy dioráma építést egészen a kezdetektől (alapoktól) a kész állapotig. Mivel azonban túl hosszúra sikerült a bejegyzés, ezért két részletben olvashatjátok.

 Kezdésnek egy 1956 Chrysler 300B-t kaptam ajándékba egy barátomtól. Már többször dolgoztam neki, hálája jeléül küldte ezt az 1:18 méretarányú fém autómodellt. Hiányos állapotban került hozzám és átalakítva. Hiányzik belőle a motor és nincsenek kerekei. Kiváló alap egy „elhagyatott autó”-stílusú dioráma készítéséhez!

Szokásommal ellentétben nem távolítottam el a fényezését Szi-Ti lefolyótisztítóval, hanem megmaradt a matt fekete festékréteg. (Különben Szi-Ti lefolyótisztító langyos vízben feloldva bármilyen makettről, modellről 1-2 óra alatt leoldja a festéket, miközben a műanyagot nem bántja. Erről majd egy másik cikkben beszámolok.)

A Chrysler 300B-n szétszedés után barna festéket használtam, akrilt, melyet szivacs segítségével pamacsoltam fel. Miután megszáradt a szín, a sós technikát alkalmaztam (erről ITT olvashattok részletesen). Az alapszín mentazöld lett, a jobb oldali és a csomagtér ajtó kék színűre fényeztem. Száradás után visszakapartam a sót, előbújt a rozsda szín, de később mindét oldalt kimaszkoltam, és az öv-vonal alatt világoskékkel átfestettem. Ezt csiszolóvászonnal véknyítottam, míg elő nem tűnt az eredeti szín.

azsgrafiklab diorama diy abandoned miniatures barnfind diorama chrysler300b weathered models

A rozsdát barna, vörös pasztellkréta por keverékével és fixálóanyag gyanánt hajlakkal emeltem ki. A motorháztetőnél számomra új technikát próbáltam ki: az eredeti fekete festékre kívül négy különböző színű festéket fújtam. A színeket egyenként hagytam megszáradni. Miután teljesen megszáradtak a rétegek, finom szemcséjű csiszolóvászonnal visszacsiszoltam; így kaptam meg a kopottas hatást.

azsgrafiklab diorama diy abandoned miniatures barnfind diorama chrysler300b weathered models

AZ eredeti króm alkatrészek matt feketére fújva kerültek hozzám, amiket én bézs színűre fújtam, ezeken is hajlakkot használtam, ecsettel felkenve, majd beleszórva a rozsda színű pasztellpor keveréket.

azsgrafiklab diorama diy abandoned miniatures barnfind diorama chrysler300b weathered models

A vezető felőli első fényszórónál szerettem volna imitálni a vezetéken lógó fényszóró foncsort. Sokáig gondolkodtam, hogy miből legyen, amíg meg nem láttam a feleségem étrend kiegészítő tablettájának gyógyszeres levelét. Gyorsan körbevágtam egy üreset, bepróbáltam a helyére és pont stimmelt! :) Belülről króm filccel, kívülről barna és fekete festékkel, valamint bézs színű pasztellkréta porral színeztem. A kábelt egy régi fülhallgatóból szedtem ki.

azsgrafiklab diorama diy abandoned miniatures barnfind diorama chrysler300b weathered models

A tetőről: első lépésként barnára festettem. Szerettem volna a régi amerikai autók vinyl bevonatú tetejét létrehozni. Ehhez nagyon egyszerűen maszkolószalagot használtam: a tető közepére egy egész csíkot tettem, majd a két oldalsót az ablakoknál körbeszabtam, viszont a középső csíkra 2 mm-t ráhagytam oldalanként.

azsgrafiklab diorama diy abandoned miniatures barnfind diorama chrysler300b weathered modelsazsgrafiklab diorama diy abandoned miniatures barnfind diorama chrysler300b weathered models

Ezután bordóval lefestettem az egészet, majd száradás után szikével vagdostam meg a papírt, és hajtottam vissza olyan állásba, mintha az idő rágta volna meg a műbőr tetőt. A felszakadt részek réseiben is barna és vörös pasztellkréta por+ hajlakk keverékét alkalmaztam. Végül a tetőn és az üvegek alsó részein vízzel elkevert bézs pasztellkréta port csepegtettem, hogy visszaadjam az eső és por nyomait.

azsgrafiklab diorama diy abandoned miniatures barnfind diorama chrysler300b weathered models

Lemodelleztem az akkoriban még használatos ős-klímát is. Levegő hűtésére egy belső propellerrel ellátott cső állt rendelkezésre, ami az oldalsó szűk nyílásán keresztül fújta be a hűvös levegőt. Ezt egy blokkszalag tartó műanyag csőből, egy gagyi kínai játékautó kerekéből és egy kis darab sztirolból oldottam meg. A cső végét egy bútorcsavar takaró műanyag kupakkal zártam.

azsgrafiklab diorama diy abandoned miniatures barnfind diorama chrysler300b weathered models

Tartsatok velem a következő cikkemben is, amikor a csomagtérről, a beltérről és a környezetről írok nektek.

Örülök, hogy olvastál, várd a következőt! ;)

Zsolti

Tovább
0

3 Lakásdekor ÚJRAHASZNOSÍTVA



Mit keres egy posztban a képkeret, a keritésléc, a sárgadinnye és a bor? Ma erről olvashattok nálam.

Festmény és bor

Már egy jó ideje a környezetemben mindenki be van izzítva, hogy ne dobjon ki semmit, gyűjtögessen, "mert az még Zsoltinak jó lehet, biztosan csinál majd belőle valamit". Hála a lomtalanításoknak és annak, hogy sok ember nem úgy gondolkodik, mint én (inkább kidobja, minthogy újrahasznosítaná), tetemes mennyiségű bóvli festmény áll rendelkezésemre, amit azonnal eltávolítok és máris van egy szuper keretem. Ezeket előszeretettel használom a diorámáim alapjaként, fotómániás házaspár lévén a lakás összes helyiségében, mindenféle színben találhatunk belőlük a képeinkkel együtt. Egy nap a feleségem felvetette, hogy kellene egy parafatábla, amire kitűzhetnénk a receptjeinket, üzeneteinket, teendőinket. Azonnal kaptam az alkalmon, végre ismét alkothatok és természetesen a vásárlás lehetőségét rögtön kizártuk. Az alapot kettő képkeret adta. Az alsó egy snassz, egyszerű, míg a felső egy autentikusabb darab. Fehérre festettem őket, de a felsőt csak szivaccsal pamacsoltam, hogy néhol kilátszódjon az eredeti aranypor szín, így elérve a rusztikus hatást. Ezután jött a belső. Nem szerettem volna parafa darabot venni, mert 1. azt meg kell venni, 2. nem kreatív. Így a barátok, szülők, ismerősök és a munkahelyem (pincér vagyok) segítségét kértük. Miután összegyült a megfelelő mennyiségű (150-160db) borosdugó, egyenként felragasztottam egy méretre vágott funérlapra, majd nyakonöntöttem egy jó adag Pentart lakkal. Így szinte egybeforrtak, egyneművé váltak.

Sárgadinnye és fűszerek

Szeretem a lenti kisboltot. Minden van. Komolyan. Rengeteg előnye van, de itt most nem az egy négyzetméterre jutó 70-80-féle termékre gondolok elsősorban, hanem arra, hogy ami szükségtelen, az nem egyből a kukában landol, hanem a szeméttároló ajtaja előtt. Tudják, hogy sok olyan emberke van, aki pakol, költözik, szortíroz, így mindig kellenek dobozok, ládák. Meg vagyok én. Egy nap sietve felmarokltam két sárgadinnyés ládikát. Mire ők megérdezték: - Mire kell az neked? Mire én: - Alkatrésznek. Gondolhatjátok, hogy néztek rám. :) Akkor még úgy gondoltam, hogy majd a diorámáimhoz jó lesz tetőlécnek, vagy valaminek. Egészen egy esti főzésig. Amikor már ötödjére kerestük a fűszereket, mert mindegyik egymás mögött volt, akkor pattant ki az ötlet: KELL EGY FŰSZERPOLC! Másnap is lementem a bolt elé és még volt belőle. Kettőt használtam keretként, még kettőt a polcocskáknak. A belső oldalakat matt fehérre festettem, de kívül meghagytam a szép mintákat. Azóta is imádjuk.

Elsüllyedt kerítésléc, vagy balkondekor

A feleségem szülőházának udvarán szeretek sétálgatni, mert egy élet alatt összegyűjtött, „majd jó lesz egyszer valamire”-típusú kacatok között potenciális alkotási hozzávalókra bukkanhatok. Ilyenek voltak azok a korhadt deszkák is, amelyek már félig a földbe merültek az évtizedek során.

Ahogy rájuk néztem, egyből egy régi pajta ajtaját vizualizáltam. Kiszedtem a földből őket és sorbarendezgettem. Miután hazahoztuk, egy tisztítás után összeszegeltem a leceket, majd Annie Sloan és Vintage Paint matt krétafestékekkel, száraz ecset technikával színeztem a sötétebb darabokat. A világosabbakon az eredeti több tíz éves festék maradványait meghagytam. Erre került fel Pent Art és Lignocolor festékekkel a fa minta és a madárkák, melyek minket jelképeznek, és reméljük, hamarosan odafesthetek melléjük egy kis fiókát is. :)Végül Pinty Plus Chalk Finish Spray Paint-tel zártam a folyamatot, hogy bírja a kinti időjárás viszontagságait.

Ami másnak fölösleges, az nekünk hasznos lehet. Mielőtt kidobsz valamit, gondold át mire tudnád felhasználni!

Örülök, hogy olvastál, várd a következőt! ;)

Zsolti

Tovább
0