A mai poszból kiderül, hogy nem csak a modellezőasztal mögött kreatívoskodom, hanem más dolgokat is szeretek felújítani, átalakítani. Pláne akkor, ha a feleségem, Anikó is segít. Itt van tehát pár régi bútor ami megúszta a lomtalanítást és új életet kapott.

Adott volt egy Erdélyből származó tömör fa kerti pad, melyet a feleségem szülei vettek több mint 10 éve. Az idő vasfoga erősen meglátszott rajta, illetve Mangó kutya elkezdte megízlelni elöl és a lábain is fognyomok fedezhetőek fel. Úgy döntöttünk, megmentjük: darabjaira szedtük és elhoztuk magunkhoz, Debrecenbe. Időközben egy másik bútor is hozzánk került. Egy kedves barátunk, Laura kb 4 éve jutott hozzá egy ütött-kopott, nem túl szép látványt nyújtó szekrénykéhez. Mivel ő végül nem érzett ihletet a felújításához, ezért ránk hagyományozta a jószágot. Amikor elterveztük az erkélyünk burkolás utáni elrendezését, tudtuk, hogy a szekrénykének az erdélyi pad mellett lesz a helye (egyfajta „szettben”) :D

A Paksi Atomerőmű által hirdetett 2016-os Alkotó energia pályázaton nyert webshop utalványaimból vásárolt profi festékek közül mindkét bútor esetében az Annie Sloan „Florence Batch PD04A” árnyalatú krétafestékre és a Vintage Paint matt krétafesték „Vintage Tea” árnyalatára esett a választásunk.

Rövid tanakodás után megszavaztuk, hogy mely részek legyenek zöldek, és hogy hol helyezkedjenek el a - szintén Vintage Paint márkájú - stencil minták.

A pad és a szekrény felújítása ugyanúgy indult: megtisztítottuk és zsírtalanítottuk az elemeket, majd Supralux Aqua fehér Primer alapozóval lefestettük őket egy rétegben. Ez után következtek a festékek.

A szekrényt a www.vintagevelem.hu oldalról rendelt sarokdíszek és öntöttvas fogantyúk teszik különlegessé.

A stencillel mindkét bútor felújításakor próbálkoztunk. A végeredmény egyik esetben sem lett tökéletes, de első két próbálkozásra nem is rossz. Egy kis nedves szivaccsal való dörzsölést és enyhe csiszolást követően elégedetten szemléltük az alkotásainkat.

Befejezésképpen a szekrényt lakkoztuk (Pinty Plus Chalk- Finish Spray Paint), a padot pedig Pentart befejező matt lakkal kentük le.

Ismét óvtuk a környezetünket, megmentettünk pár bútort, közben remekül szórakoztunk és alkottunk.

Örülök, hogy olvastál, várd a következőt! ;)

Zsolti